A Katolikus Egyhбz Katekizmusa ( - )

Látás révén az ember megkapja

Krisztus megjelenése az éteri világban Karlsruhe, Az emberi tudat változása a különböző korszakok — aranykor, ezüstkor, érckor, sötét kor — során. Az új éteri látás kifejlődése a sötét kor letelte után.

Krisztus éteri alakban történő észlelése. A próféták Mózes, Ábrahám jövőbeli küldetése. És az ember azáltal válik valójában egyre inkább a szellemtudomány művelőjévé, hogy ezeket a kérdéseket — melyeket tulajdonképpen érzelmi, lelki, jellembeli, röviden életkérdéseknek nevezhetünk — hozzákapcsolja a szellemtudományos ideákhoz.

Hiszen ezek az ideák nem csupán elméleti, tudományos kíváncsiságunkat elégítik ki, hanem felvilágosítanak az élet rejtélyeiről, a lét titkairól. Ezek a gondolatok és ideák csak akkor válnak igazán termékennyé számunkra, ha tartalmukat, értéküket és jelentőségüket nem csupán elgondoljuk és átérezzük, hanem ha megtanuljuk, úgymond, hogy hatásukra másképp szemléljük a környező világot.

GA – Magyar Antropozófiai Társaság

Ezek az ideák át kell hogy melegítsenek; impulzusokká, lelki erőkké kell válniuk bennünk. Ez egyre inkább bekövetkezik, amennyiben az egyes kérdésekre kapott feleletek mintegy újabb kérdéseket tárnak elénk; így jutunk el a kérdéstől a válaszig, ahol a válasz újból kérdéssé válik, amelyre újabb feleletet kapunk, és így tovább.

Így haladunk előre a szellemi megismerésben és a szellemi életben. Elég hosszú idő kell még ahhoz, hogy a mai emberiségnek nyilvános előadásokon tárjuk fel a szellemi élet bensőségesebb oldalait, Zweigjeinkben [1] azonban egyre jobban közeledik az az idő, amikor bensőségesebb kérdésekről is szó lehet. Ezeknél mindig ki fog derülni, hogy az újonnan érkezett tagokat meglepi, látás révén az ember megkapja valami. Nem jutnánk azonban munkánkkal előbbre, ha nem lépnénk tovább a szellemtudományos kutatás és megismerés révén az élet intimebb kérdéseinek megbeszélésében.

Ezért ma megint lelkünk elé tárjuk a szellemi megismerés néhány bensőségesebb tényét, még ha esetleg félreértések adódnak is azoknál, akik nem olyan régen merültek bele a szellemi életbe.

Ha az újratestesülésről, az ismétlődő földi életek ideájáról nem csupán elvontan gondolkodunk, hanem végiggondoljuk — tehát ha értelemmel mélyedünk bele a szellemi életnek ebbe a tényébe - úgy egy kétségtelenül fontos kérdés merül fel lelkünk előtt. Ekkor úgymond újabb kérdések fűződnek az újratestesülés ideája révén kapott válaszhoz, az élet e fontos gyümölcséhez. Felvethetjük például a következő kérdést: mi a mélyebb értelme annak, hogy az ember többször él a Földön; hogy mindig újabb és újabb megtestesülésekben tér vissza?

Az ismétlődő földi életek jelentőségébe kizárólag a földi élet egész értelmének pontosabb ismerete révén hatolhatunk be. Ha ugyanis Földünk maga nem változna, ha az ember egy lényegében ugyanolyan Földre térne vissza, akkor voltaképpen nem látás révén az ember megkapja tanulhatnánk az egymást követő inkarnációkból, avagy megtestesülésekből.

Az inkarnációknak vagy megtestesüléseknek azáltal van csupán értelmük, hogy Földünkön valójában minden inkarnáció, avagy megtestesülés során új dolgokat tanulhatunk és élhetünk át. Rövid időszakokat illetően ez nem jut érvényre olyan erősen, hosszabb időszakok vizsgálata esetén azonban — ami a szellemtudomány által lehetséges — megmutatkozik, hogy Földünk korszakai különbözőképpen alakulnak, és mindig valami újat élünk át.

Itt azonban valami mást is be kell látnunk. Be kell látnunk azt, hogy magát a földi életet tekintve is figyelembe kell vennünk ezeket a változásokat.

Mert ha földi létünk egy bizonyos korszakában elmulasztjuk annak átélését, megtanulását, ami a földfejlődésnek abban a korszakában tanulható meg, akkor visszatérünk ugyan egy új megtestesülésbe, de valamit elmulasztottunk.

Nem fogadtuk be magunkba azt, amit az előző időszakban be kellett volna fogadnunk. Ennek pedig az a következménye, hogy a következő időszakban nem tudjuk erőinket és képességeinket helyesen alkalmazni. Általánosságban a következőt mondhatjuk: korunkban olyasvalami lehetséges a Földön — szinte az egész Földgolyón - ami a látás révén az ember megkapja élő látás révén az ember megkapja előző inkarnációjában nem volt lehetséges.

Különösen hangzik, de igaz, hogy ennek igen nagy a jelentősége. Az emberek egy bizonyos része ugyanis eljuthat jelenlegi inkarnációjában a szellemtudományhoz, vagyis felveheti magába a szellemi kutatás azon eredményeit, amelyek a szellemtudomány területén ma felvehetőek. Felettébb jelentéktelennek tűnhet, hogy néhány ember azért jön itt össze, hogy magába fogadja a szellemi kutatás megismeréseit. Akik azonban ezt jelentéktelennek találják, éppen hogy nem értik az újratestesülés jelentőségét, és azt, hogy valamit csakis egy bizonyos megtestesülés folyamán lehet felvenni.

Ha ezt nem veszik fel, elmulasztottak valamit, ami azután a következő megtestesüléseiknél hiányozni fog. Mindenekelőtt azt kell helyesen a lelkünkbe fogadnunk, hogy az, amit ma a szellemtudományban tanulunk, egyesül a lelkünkkel, és magunkkal hozzuk, amikor következő megtestesülésünkkor ismét lejövünk.

Most először is azt akarjuk megérteni, hogy mindezeknek milyen jelentősége van lelkünk számára. Ennek érdekében a más előadásokból és olvasmányokból már ismert tényekhez hozzá kell fűznünk a szellemi élet többé-kevésbé új, vagy még teljesen ismeretlen tényeit. Elsőként az emberiség fejlődésének régebbi korszakaihoz kell visszatérnünk. Már többször visszapillantottunk földfejlődésünk régebbi időszakaira.

  1. GA — Magyar Antropozófiai Társaság Olyanná válni, mint Isten Isten a szülő, az emberi lények pedig Isten gyermekei — ez az egyik leggyakoribb képzettársítás a nyugati és a keleti vallásokban egyaránt.
  2. Miért van a látás mínuszról pluszra
  3. Gaudium et spes
  4. Az Egyház bensőséges kapcsolata az emberiséggel 1.
  5. Bízunk abban, hogy bár az érzékszervek működése és minősége az életkor előrehaladtával csökken, megfelelő optikai korrekcióval szemüveg vagy nagyító az esetek többségében korrigálható a látásélesség.

Azt mondtuk, hogy most a nagy atlantiszi katasztrófa utáni ötödik korszakban élünk. Ezt az a korszak előzte meg, amelyben a görög és a latin népek megadták a földi akarat számára legfőbb eszméket és érzéseket; a miénket tehát a negyedik, a görög-latin korszak előzte meg. Ezt a harmadik, a káldeus-babilóniai-asszír-egyiptomi korszak előzte meg, mely előtt az óperzsa, majd az ó-indiai korszakot találjuk. Ha pedig egy még ennél is távolabbi őskorba megyünk vissza, akkor eljutunk a nagy atlantiszi katasztrófához, amely megsemmisített egy egész földrészt, egy régi szárazföldet, a mai Atlanti-óceán helyén elterülő régi Atlantiszt.

Ez a katasztrófa egyrészt lassanként elsöpörte az egész szárazföldet, másfelől megadta a ma lakott szilárd Föld arculatát. Még tovább visszamenve még régebbi, az atlantiszi katasztrófa előtti korszakokhoz érünk. Olyan kultúrákhoz és életkörülményekhez jutunk, amelyek ezen az atlantiszi földrészen fejlődtek ki, és amelyeket atlantiszi kultúráknak, az atlantiszi fajok kultúrájának nevezünk. Ezeket pedig még régebbi állapotok előzték meg.

látás révén az ember megkapja mind a myopia, mind a hyperopia az

Ha mármost áttekintjük mindazt, amit számunkra a történelem elbeszél — hiszen nem is nyúlik vissza olyan nagyon messzire - könnyen úgy vélhetjük — bár ez még a rövidebb időszakokra is teljesen alaptalan elképzelés - hogy Földünkön mindig a maihoz hasonló állapotok uralkodtak. Ez azonban nincs így. Földünkön a körülmények alapvető változásokon mentek keresztül, és a legintenzívebben az emberek lelki körülményei változtak.

A most itt ülő emberek lelke a Föld valamennyi korszakában testet öltött az adott kornak éppen megfelelő testekben, és felvette magába mindazt, amit a földfejlődés egyes korszakaiban felvehetett. A lélek inkarnációról inkarnációra más-más képességet fejlesztett ki. Teljesen másmilyen volt a lelkünk, mint ma, még ha a görög-latin korszakban talán nem látás révén az ember megkapja volt olyan nagymértékű ez az eltérés. Az óperzsa, és különösen az ó-indiai korszakban azonban nagyon is eltért a maitól.

Egészen más képességeket hordozott, és egészen más feltételek között élt lelkünk ezekben a régi korokban.

Látás révén az ember megkapja

Ma a lehető legvilágosabban szellemi szemeink elé tárjuk, milyen is volt a lelkünk — nos, nézzünk rögtön valami jelentőset — a nagy atlantiszi katasztrófa után, amikor az első indiai kultúra idején lehetséges testben élt a Földön. Ezt az első, indiai kultúrát nem úgy kell felfognunk, hogy csak a régi Indiában érvényesült, hanem úgy, hogy az indiai nép volt ekkor a leginkább hangadó és a legjelentősebb. Az egész Föld kultúrája másmilyen volt, és sajátosságának jellege abból eredt, amit a régi indiaiak a vezetőiktől kaptak.

látás révén az ember megkapja látás hátproblémák

Ha megnézzük, milyen volt a lelkünk akkoriban, először is azt kell mondanunk, hogy az a fajta megismerés, amilyennel a mai ember rendelkezik, akkoriban még teljességgel lehetetlen volt. Nem létezett olyan világos öntudat és én-tudat, mint ma.

Az én mint erő bennük a gyermekek látásának kezelése ugyan, az én megismerése azonban más, mint az én ereje és az én hatása.

Nem rendelkeztek tehát még úgy benső mivoltukkal, mint ma, viszont egészen más képességeik voltak, melyeket gyakran neveztünk régi homályos szellemi látásnak. Ha megnézzük az akkori kor emberlelkének nappali életét, azt találjuk, hogy még nem érezte magát igazán énnek. A törzs, a nép tagjának érezte magát. Az egyes én a törzs, az egész nép közösségének szolgálatában állt; hasonlóan volt a tagja, mint a kéz a testnek.

Látás révén az ember megkapja ember még nem érzékelte magát individuális énnek oly módon, mint ahogyan azt ma érzi. A népi, a törzsi én volt az, amire feltekintett. Így élt napközben. Úgyszólván nem is tudta még igazán, hogy ember. Amikor azonban beesteledett a hyperopia fejleszti a testmozgást elaludt, a tudata sem sötétedett el annyira, mint ahogyan az ma megtörténik.

Alvás közben a lélek képes volt arra, hogy szellemi tényeket észleljen. Szellemi tényeket észlelt a környezetében, melyeknek a mai álom csupán árnyéka; szellemi eseményeket és tényeket, melyeknek a mai álom rendszerint már nem jeleníti meg a teljes valóságát. Ilyen észleleteik voltak, s ily módon az emberek hajdanán tudták azt, hogy létezik egy szellemi világ.

A szellemi világ valóság volt számukra, de nem valamilyen bizonyítást igénylő logika révén, hanem azáltal, látás révén az ember megkapja még ha csak tompa, álomszerű tudattal is, de átélték a szellemi világot minden éjszaka.

De nem látás révén az ember megkapja ez volt a lényeg. Az alváson és ébrenléten kívül ugyanis léteztek közbülső állapotok is, amikor az ember nem aludt teljesen, de nem is volt egészen ébren.

Ekkor én-tudata még a nappalinál is jobban megszűnt; a szellemi történések észlelése, álomszerű szellemi látása viszont lényegesen intenzívebbé vált, mint az éjszaka folyamán. Voltak tehát olyan közbülső állapotok, melyekben az emberek, öntudat nélkül ugyan, de mégiscsak rendelkeztek szellemi látással. Ilyenkor mintegy önkívületbe estek, úgyszólván nem is tudtak magukról. Nem tudták, hogy emberek, azt viszont jól tudták, hogy tagjai egy szellemi világnak, amelyben képesek észlelni; tudták, hogy létezik egy szellemi világ.

És még ennél is sokkal világosabb, sokkal-sokkal világosabb volt a szellemi világ tudata és a látás révén az ember megkapja való élet az atlantiszi időkben. Amikor tehát ezt áttekintjük, lelkünk álomszerű, homályos szellemi látására pillantunk vissza, amely az emberiség fejlődése során lassanként csökkent.

Ha lelkünk megmaradt volna ennél a régi, álomszerű szellemi látásnál, nem sajátíthattuk volna el mai individuális öntudatunkat. Sohasem tudhattuk volna meg, hogy emberek vagyunk. Úgymond el kellett veszítenünk a szellemi világ tudatát, hogy megkaphassuk érte cserébe látás 7 nap alatt én-tudatot.

A jövőben viszont mindkettővel rendelkezni fogunk. Valamennyien elérjük majd az én-tudat megtartása mellett a teljes szellemi látást is, amire ma a beavatás útját járóknak van csupán lehetőségük.

látás révén az ember megkapja hogyan javíthatjuk a látást gimnasztika segítségével

A jövőben minden ember számára lehetséges látás révén az ember megkapja, hogy ismét betekintsen a szellemi világba, de úgy, hogy mindeközben embernek, énnek érezheti magát. Gondolják csak el újból, mi is történt. A lélek megtestesülésről megtestesülésre haladt. Korábban szellemi látó volt, majd egyre világosabban és világosabban létrejött énné válásának tudata, ezzel pedig saját ítéletalkotásának lehetősége is.

Addig ugyanis, amíg szellemi látással tekint a szellemi világba, de nem érzi magát látás révén az ember megkapja, nem látás révén az ember megkapja ítéletet, nem tud következtetni. Az utóbbi képesség egyre inkább megjelent, a régi szellemi látás ezzel szemben minden rákövetkező inkarnációban gyengült. Egyre kevésbé élt olyan állapotban, hogy betekinthessen a szellemi világba. Egyre jobban beleélte magát a fizikai síkba, kialakította a logikus gondolkodást, és egyre inkább énnek érzi magát.

Látás révén az ember megkapja - A Katolikus Egyhбz Katekizmusa ( - )

Szellemi látása pedig egyre gyengül. Az ember észleli a külső világot, majd mindjobban belebonyolódik; a szellemi világhoz fűződő kapcsolata azonban egyre gyengül. Tehát mondhatjuk azt, hogy az ősrégi időkben az ember egyfajta szellemi, spirituális lény volt, mert szellemi lényként közvetlen társas kapcsolatban élt más szellemi lényekkel.

látás révén az ember megkapja miben különbözik a nő látása

Olyan szellemi lényekhez tartozónak érezte magát, akikhez mai átlagos érzékeivel nem tud már feltekinteni. Hiszen tudjuk, hogy a bennünket közvetlenül körülvevő világon kívül ma is vannak körülöttünk más szellemi világok is, melyekben más szellemi lények élnek. Átlagos tudatával azonban a mai ember nem lát bele ezekbe a világokba. Régebben viszont társuk volt, egyrészt éjszakai alvó tudatában, másrészt az említett közbülső tudatállapotban.

Benne élt a szellemi világokban, és érintkezett ezekkel a lényekkel. Erre rendszerint most már nem képes. Úgymond kitették otthonából, a szellemi világból, és minden újabb megtestesülésével egyre jobban és jobban belehelyezték a földi világba. A szellemi élet ápolásának helyein, valamint azokban a magasabb megismerésekben és tudományokban, amelyekben még tudtak az ilyen dolgokról, mindig figyelembe vették azt, hogy inkarnációink eltérő Földkorszakokon haladtak át.

Krisztus megjelenése az éteri világban

Visszapillantottak egy igen régi, még az atlantiszi katasztrófát ki milyen vitaminokat segített a látáshoz megelőző korszakra, ahol az emberek tulajdonképpen még közvetlenül együtt éltek az istenekkel vagy szellemi lényekkel, és így természetesen önmagukat is egészen másképp érzékelték és élték át.

Hiszen gondolhatják, hogy az emberléleknek teljesen másként kellett érzékelnie egy olyan korban, amikor biztosan tudta, hogy képes feltekinteni a magasabb lényekhez, és amikor tudta, hogy önmaga is tagja ennek a magasabb világnak. Ily módon egészen másképp tanult meg érzékelni és érezni is. Gondoljuk csak el, hogy ma is kizárólag akkor tanulhatunk csak meg beszélni és gondolkodni, ha emberek között növekszünk fel, mert ezeket a képességeket csakis emberek között szerezhetjük meg.

Ha egy gyermeket kitennének egy lakatlan szigetre, és ott anélkül kellene felnőnie, hogy találkozna emberekkel, egyáltalán nem szerezné meg a gondolkodás és a beszéd képességét.

Egy lény fejlődését illetően tehát függ valami attól, hogy milyen lények között nő fel, és milyen lényekkel él együtt. A fejlődés szempontjából függ valami ettől. Ez már az állatokon is megfigyelhető. Ismeretes, hogy ha az emberekkel együtt élő kutyákat olyan körülmények közé helyezik, ahol sohasem találkoznak emberrel, elfelejtik az ugatást. Az ilyen kutyák utódai rendszerint már nem tudnak ugatni. Függ valami attól, hogy egy lény milyen lények között nevelkedik és él. Képet alkothatnak tehát arról, hogy különbség van aközött, hogy Önök csupán mai emberek között élnek a fizikai síkon, illetve hogy régebben — úgymond ugyanezek a lelkek — egy szellemi világ szellemi lényei között éltek, amely szellemi világba ma az átlagos tekintet nem ér el.

A lélek akkoriban másként is fejlődött; az ember más impulzusokat hordozott akkor, amikor az istenek között élt. Más impulzusokat bontakoztat ki, ha emberek között él, és megint másokat az istenek között élve. Ezt a magasabb megismerés mindig is tudta. Egy ilyen megismerés visszapillantott arra a régi korszakra, amikor az emberek úgymond közvetlenül érintkeztek az isteni-szellemi lényekkel. Ebben a közvetlen érintkezésben a lélek az isteni-szellemi világhoz tartozónak érezte magát, melynek során impulzusok és erők ébredtek benne, mely erők egészen más értelemben voltak isteni-szellemiek, mint a mai erők.

Amikor a lélek úgy működött, hogy a magasabb világhoz tartozónak érezte magát, akkor látás révén az ember megkapja lélekből megszólalt egy akarat is, amely az isteni-szellemi világból származott, és amelyről látás révén az ember megkapja mondhatjuk, hogy ezt az akaratot beleoltották, mivel a lélek az istenek között élt.

A magasabb megismerés aranykornak, avagy Krita-yugának [2] nevezi azt a korszakot, amikor az látás révén az ember megkapja még egy volt az isteni-szellemi lényekkel. Ez tehát egy régi korszak, melynek tényleges lefolyását még az atlantiszi katasztrófa előtt kell keresnünk. A következő látás révén az ember megkapja az emberek nem éreztek már olyan intenzív összefüggést az isteni-szellemi világgal, mint 9.

látás Krita-yugában, impulzusaikat nem határozta már meg annyira az istenekkel való együttélés, és tekintetük is homályosabbá vált a szellem és a lélek meglátására. De még emlékeztek a szellemi lényekkel és istenekkel való együttélésre. Ez különösen az ó-indiai világban volt kivehető. Ekkor még igen könnyen beszélhettek az látás révén az ember megkapja a szellemi dolgokról. Rámutathattak a fizikai észlelés külső világára, és mégis mintegy majának, avagy illúziónak tekinthették, mivel az emberek még nem túl régóta rendelkeztek ezekkel a fizikai észlelésekkel.